Agorafóbia: nyilvános helyeken való megjelenéstől való félelem.
Fobofóbia: fóbiáktól való félelem.

A fényképezésre mint a körülöttünk lévő világ leképezésének eszközére, a technikai kísérletezés terepére gondolunk leggyakrabban. Hiába igyekszik elkerülni az ember az általánosítások útvesztőjét, amikor fényképészetről beszélünk – legyen az ábrázoló vagy konceptuális, staged photography avagy dokumentum-értékkel létrehozott kép – sokszor csak a végtermékkel, a kétdimenziós képpel foglalkozunk. Ez az esetek nagy részében talán így is van rendjén, azonban az FFS 2017-es új tagjait bemutató kiállításán egy huszárvágással vitába szállunk a megszokásból elfogadott felállással.. A kiállítás azt a jelenséget igyekszik górcső alá helyezni, hogy minden alkotó-tevékenységgel foglalkozó személy egy munka formálásán és véglegesítésén dolgozik. Legyen szó materiális avagy immateriális végtermékről, a felállás ugyanaz: az alkotó elhelyez valami új, remixelt, idézett elemet a világban. A világ pedig relációt alakít ki ezzel az új elemmel.

Legalábbis a romantikus utópiákban. A valóság talaján mozogva azonban az a leggyakoribb tapasztalat, hogy az alkotások születésük pillanata után – már ha létezik egy ilyen pillanat – belekerülnek a közös index-rendszerbe és csak a vájtfülű, célzottan keresgélő kutatók érdeklődése által kerülnek fel újra és újra a felszínre. A relációk így sokkal lassabban alakulnak ki, az esetek nagy részében nem is dokumentálódnak – az alkotó sokszor visszajelzés nélkül marad, a befogadó pedig kérdezési lehetőség nélkül.

Legyen szó akár képzőművészetről, színpadon nyújtott produkciókról, irodalomról vagy iparművészetről, az alkotások kontextusba helyezése mellett a befogadó és alkotás közti relációk megszületése az, amely életben tart/hat/ja a kulturális színteret.

Pályakezdő alkotók esetében ezek a visszajelzések és munka-debütálási szituációk létfontosságúak a megfelelő szakmai impulzus, útmutatás és inspiráció szempontjából. Azonban ezek a szituációk az esetek legnagyobb százalékában csupán a jól megszokott egyetemi közegben avagy néhány művészeti pályázat prezentációs fordulójában teremtődnek meg – abban a helyzetben, amely igazán erre alkalmas, a kiállítási szituációkban nem.

Az FFS 2017-es új tagos kiállítása, az Agorafóbia, fobofóbia a kurátor és az új tagok tapasztalataiból és igényeiből merítve igyekszik körüljárni a kérdésfelvetést és bemutatni azt, hogy mindkét fél számára hasznos lehet egy élő párbeszéd.