Occam városa lehetne egy konkrét település vagy a valóságra alkalmazható filozófiai példázat – de nincs realitása. Egy képzeletbeli konstrukció, amely a kétdimenziós kép, a térbeli geometrikus struktúra és az urbanisztikai modell között lebeg. A logikai metaforából ismert borotva helyett a kiindulópont egy egyszerű kontúrú, közönséges stanckés. Egy készen talált tárgy. A késsel kivágott és egymásra rétegzett kartonelemekből térbeli forma jön létre, majd egy számítógépes program segítségével a test virtuális sík felületekre bomlik szét. Az így keletkezett síkidomok egyikének körvonalából penge készül; a lépések megismétlődnek: kivágás, extrudálás, felbontás. Az alapformából és mutációiból így egy formasor alakul ki, amelynek egyaránt része a valós tárgy, a sík lap, a térbeli struktúra és a virtuális szerkezet. A sorozat elemei új rendszerben, a régi építészeti rajzok hordozóin, blueprinteken jelennek meg, együttesük pedig városképekre emlékeztet.

A dobozkészítéshez használt hétköznapi kés és a múltból előbukkanni látszó urbanisztikai látomás között a kapcsolatot egyszerű logikájú laboratóriumi kísérletek teremtik meg. A kísérletezők: egy fotográfus és egy festő; két képalkotó és virtuális képbontó. Közös tevékenységük lenyomata a modernizmus ma egyfelől ünnepelt, másfelől elbukottnak gondolt tér-, architektúra- és városteremtő elképzeléseit idézi: Donald Judd hajtogatott minimalista formáit, Buckminster Fuller előadásainak illusztrációit, vagy a szovjet tervezők El Liszickij által összegyűjtött utópisztikus építészeti vázlatait. A végeredménynél és a történeti párhuzamoknál lényegesebb azonban maga a folyamat, az egyszerű lépésekből felépülő, saját szabályokat következetesen alkalmazó konstruktív kísérlet, amely a realitásból kiindulva új valóságot teremt.

Nyitvatartás: március 27-e kivételével minden nap 16:00-19:00