esemény

2017. július 23-án (vasárnap) délután 16 órától kurátori tárlatvezetéssel egybekötött finissaggal zárjuk a Másodlatot!

Kiállító művészek:
BENCZÚR EMESE, BERNÁT ANDRÁS, CHILF MÁRIA, ERDÉLYI GÁBOR, GALLOV PÉTER, KÁLDI KATALIN, KERESZTES ZSÓFIA, KIRÁLY ANDRÁS, MOLNÁR ZSOLT, SZÁSZ GYÖRGY
Kurátorok:
SZABICS ÁGNES, SZEGEDY-MASZÁK ZSUZSANNA

A Másodlat című csoportos kiállítás kortárs magyar művészek közül olyan alkotókat kíván bemutatni, akiknek munkájában hangsúlyos szerepet kap a saját maguk utánzása, a már létező, korábbi alkotásaik másolása. Ahogy a 2015-ben rendezett Munka-művek és a 2016-ban rendezett Akkumulátor című kiállítások, ez a válogatás is egy jelen korban (is) felfedezhető művészi attitűdöt vesz nagyító alá.

Hasonlóan Robert Rauschenberg Factum I és Factum II című alkotásaihoz (1957), Bernard Piffaretti kettéosztott vásznaihoz (mindkét fél ugyanazt a kompozíciót ábrázolja) vagy Alec Baldwin nemrégiben híressé vált esetéhez Ross Bleckner festményével – pontosabban annak a festő által készített másolatával – , a Budapest Galéria tárlatán olyan kortárs képzőművészek alkotásai láthatók, akik különböző okokból saját, már létező alkotásaiknak másod vagy harmad példányát is elkészítik.

A művészettörténetben természetesen nem új jelenség a saját alkotásait másoló művész példája, és az sem újdonság, hogy a több példányban létező alkotások esetében az időben elsőként készített műtárgy művészettörténeti, és piaci értéke is gyakran magasabbra tevődik, annak ellenére hogy egyazon kéz alkotta valamennyit. Ez a megkülönböztetés azonban megkérdőjelezhető, különösen ha a másolatként való értelmezés nem a művésztől ered. Mi a kópia/másolat, reprodukció, utánzat? A Másodlat című kiállítás ezzel a kérdéskörrel is foglalkozik.

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

True Copy

Participating artists: EMESE BENCZÚR, ANDRÁS BERNÁT, MÁRIA CHILF, GÁBOR ERDÉLYI, PÉTER GALLOV, KATALIN KÁLDI, ZSÓFIA KERESZTES, ANDRÁS KIRÁLY, ZSOLT MOLNÁR, GYÖRGY SZÁSZ
Curators: ÁGNES SZABICS, ZSUZSANNA SZEGEDY-MASZÁK

The group exhibition entitled True Copy presents works by contemporary Hungarian artists who show an inclination to repeat or copy their own compositions. Like the Creation-Works exhibition of 2015 and the Accumulator exhibition of 2016, this selection surveys a form of artistic behaviour which is as prevalent today as it was in the past.
Drawing inspiration in part from canonical examples like Robert Rauschenberg’s Factum I and Factum II of 1957, Bernard Piffaretti’s split canvases (the two halves of which depict the same composition) and Alec Baldwin’s infamous recent case of a painting and its duplicate by Ross Bleckner, the exhibition of the Budapest Gallery presents works by artists who, for widely divergent reasons, create second or third versions of their own works. In the history of art, of course, examples of artists creating copies of their own masterpieces is not a new phenomenon. Neither is it a novel observation that in such cases the work created later suffers when it comes to its art historical significance and market value, even though each version was crafted by the same hands. The distinction drawn between original and copy is highly questionable, especially if it was not the artist him or herself who categorized the later version as a duplicate in the first place. On what grounds can a composition be considered a copy, duplicate, replica, or imitation? The exhibition True Copy strives to address these questions.

Jótanács

Ne elégedjen meg az artKomm levelek olvasásával! Az ikOn weboldalán sokkal több információt talál az eseményekről.