A Kultúra és szabadidő (Kultur und Freizeit, 2006/2007) című videósorozat hat budapesti kulturális és művelődési központot mutat be. A 19. századi munkásklubok hagyományaira alapozva ezeket a központokat az 1950-es években kezdték építeni városszerte. Céljuk a munkásrétegek művelése, tanítása és figyelmének elterelése volt; a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években ezek az elvileg szigorú keretek között működő művelődési házak mégis a nem hivatalos kultúra fontos helyszíneivé váltak.

1989 óta az intézmények helyzete radikálisan megváltozott: sokat közülük be kellett zárni, miközben mások még mindig küzdenek a közösségek támogatásáért és a fizető vendégekért. Az épületek építészeti programja híven tükrözi építtetőik és használóik esztétikai elképzeléseit, és a kultúráról vallott felfogásukat. A Kultúra és szabadidő „kérdőre von”:  valójában milyen terekre is volna szüksége a kultúrának, és tulajdonképpen mit is értünk kultúrán?

Tíz évvel az 52. Velencei Biennále bemutatója után (ahol az alkotás elnyerte a legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlán-díjat) Andreas Fogarasi projektjét a Csili Művelődési Központban bővített formában mutatjuk be: az utoljára Budapesten 2008-ban látható hat film kiegészül a mű készítésének idejéből (2006/07) származó további filmanyagokkal és a művész későbbi, a kultúra, szabadidő témájával foglalkozó munkáival. A Gaudiopolis kerettémájához kapcsolódóan a kiállítás rávilágít, hogy milyen nagy szükség van a kulturális és közösségi terek széles spektrumára, aminek a Csili egy kiváló és nagyon aktív példája.