A kiállítás központi darabjai olyan elbeszélő diavetítések, melyeket a művész saját fotóarchívumából válogatva szerkesztett meg, tehát a fikció a valóság fragmentumaiból épült fel. Minden egyes képkockához egy sor szöveg is társul, ami a töredékeket narratívává fűzi, egyúttal betekintést adva a szereplő gondolataiba és motívációiba. A történet egy egykori aktivista kiugrási kísérletét követi, aki feladva városi életét elmerül a vadonba egy teljesen autonóm életforma kialakításának reményében. Noha a vetítések romantikus szempontból közelítik meg ezt a helyzetet, a főhős belső emigrációjának terepe nem az érintetlen paradicsom, hanem az európai perifériákon megmaradt természeti környezet, ahol egyúttal nagyon is realista módón keresi azt a fordulópontot, ahol az elmélet gyakorlattá válik. Vajon lehetséges-e önmagunknak újra összerakni művészeti, filozófiai és egyéb intellektuális ismeretekből azt az alapvető tudást, ami az önálló létfenntartáshoz szükséges, de mint népi tudomány számunkra már szinte teljesen elveszett?