A hatvanas-hetvenes évek Budapestjének ellenkulturális közegében működő Dohány utcai lakásszínház sokak számára városi legendákból, fényképekről, írásokból ismert – másodkézből, töredékesen. A leginkább spontán, alkalomról alkalomra változó előadások fotografikus rögzítése lehet az egyetlen, ami „képet ad” ezekről az eseményekről, helyekről és emberekről, ugyanakkor a kezdeményezés alapjaival áll konfliktusban, amennyiben akaratlanul is színpadszerűvé teszi a képteret.

A Trapéz galéria kiállítása a Budapesten 1972 és 1976 között működő színházi kísérlet történetéből emel ki epizódokat, figyelmét elsősorban a tér, valamint a szabadság és ennek hiánya összefüggéseire irányítva. A diktatúra által kontrol alatt tartott köztér zártságával szemben a személyes tér, a lakás kínálhatott, ha nem is teljesen szabad, de az alkotásra, a színházi formák, így a nézőtér és a színpad viszonyának újragondolására alkalmas köztes teret. Kint és bent feszültsége, a kényszer szülte lehetőség még nem a szabadság, de olykor nagyon hasonlónak mutatkozik ahhoz.

Kiállítás installáció: Katarina Sevic