„Sosem vagyunk urai annak, ami történik. (…) Szinte soha nem a jelenben, szinte mindig egy lehetséges jövőben és a múltban vagyunk, noha jelenleg élünk. Lenyűgözve attól, ami volt és ami lehetne vagy kellene, hogy legyen, képesek vagyunk eltekinteni attól, ami éppen van és körülöttünk folyik.”*

Koller Margit Három ajtó c. environmentjével egy olyan kísérleti léptékváltóra invitálja a nézőt, ahol összekeveredik az objektív, óraidővel mérhető, adatként tárolható múlt a személyes időérzettel és az emlékezet és képzelet befolyásolta, tompa érzékszerveink által lehatárolt térélmény a jelenvalóság hiányérzetével. Ha az időt, mint gondot kiolthatnánk és ezáltal a képzelet jövőjéből, illetve az emlékezet múltjából a jelenvalólétbe érkeznénk vajon megélhetővé válna az így kapott saját tér-időnk? Uraivá tudnánk válni a zajló egyszerre létezésnek?

*:Hannes Böhringer: Szinte semmi – Életművészet és más művészetek