A Marge Monko fotósorozatától kölcsönzött cím a fotográfia mint pszichoanalitikus módszer szerepét hangsúlyozza: a jó portré meglepi, sőt megdöbbenti az ábrázolt személyt, mert valami újat jelenít meg róla. A bemutatott portrék alkotói számára a fotográfia nem csak a fotóalany, hanem önmaguk mélyanalízisének is eszköze. A nyilvános arc elhalványulása, illetve ezzel párhuzamosan a személyes és rejtett láthatóvá tétele vitathatatlanul az egyik legnagyobb varázsa a portréfotó műfajának. Mi zajlik a modell lelkében két póz között? Ki a család, a barát és a vendég a fotóssal szemben? Milyen közel juthatunk a kamera segítségével tőlünk nagyon különböző emberekhez?
A tárlat nem csupán a kortárs észt portréfotográfiába nyújt betekintést, hanem a fotóalanyok kiválasztása és a képek kontextusa révén Észtország közelmúltjába és társadalmába is. Az éneklő forradalom hősei, a börtönök szubkultúrája, Kihnu szigetének etnográfiája, a szovjet kor emberei az első Észt Köztársaságot idéző fotóháttér előtt – hogy csak néhányat említsünk az 1983 és 2017 között készült művek témáiból. „Az emberi arc korának leghűbb dokumentuma” – írja Birgit PÜVE az egyik sorozatának kísérőszövegében. A kiállításon látható emberi arcok történelemről, identitásról, emlékezetről, emberi viszonyokról és a globalizációról mesélnek.

A kiállítás 2017-ben a Tallinni Fotóhónap és a Kunstihoone együttműködésében jött létre.

A Magyarországi Észt Intézet programja.

A kiállítás a Budapest Fotófesztivál hivatalos programjának része.

Támogató: Észt Kulturális Alap

www.esztorszag.hu