Lőrinczi Gergely kiállítása az épített - saját képünkre formált - környezetünk megállíthatatlan terjeszkedésének és a természet kizsákmányolásának együtthatójaként létrejövő víznyelők szimbolikáját állítja párhuzamba az agnotology elhíresült; a nem tudás, a tudás- és a tudományok direkt (alkalmazott) tagadásának gyakorlatával.

Az említett, leggyakrabban gazdasági és vagy politikai – hatalmi - érdekek táplálta mechanizmus célja nem más, mint bizonytalanságot, zűrzavart okozni az így könnyedén manipulálható emberek fejében, melyhez jelenünk információs csatornái (hálózatai) kiváló apparátusként szolgálnak. Az ilyesfajta törekvések által terjesztett propaganda, mely akár minden racionalitást mellőzve, a tudományos tények-, a tényeket megállapító tudósok kritikáján túl, ezek hitelességének kétségbevonásával szemben, kvázi örök igazságokat hirdetve, lehetőség szerint azokat érvényesítve befolyásolja a célcsoportok gondolkodását, illetve formálja a kollektív tudást, mint korábbról meglévő, de már meggyengített kulturális alapot. Az információ birtoklása egyaránt kecsegtet a tudás birtoklásával, azonban ezek, - kiváltképp napjainkban – számtalan esetben távolról sem fedik egymást a valósággal.
A legbiztosabbnak tűnő alap is meginoghat, a kérdés mindkét esetben a személyes- és a kollektív felelősségvállalás, illetve a mulasztás viszonyában keresendő. Van-e lehetőségünk megtudni, mennyire akarjuk tudni, vagy egyáltalán akarjuk-e tudni, hogy mi rejtőzik valójában a felszín alatt melynek alapjain építeni, építkezni tervezünk.