esemény
Tárlatvezetés – Vedlő rajzok | Kristóf Krisztián | Kisterem

megnyitó | 2018. november 27. 18:00

web | http://kisterem.hu

cím | 1053 Budapest, Képíró u. 5.

Térkép

Kristóf Krisztián tart tárlatvezetést Vedlő rajzok című egyéni kiállításán.

///

Olyan kiállításra készülök, amelyben skype-olni lehet a múltba. Igaz, csak egyszer, és csak rövid ideig. Sok embert kell majd odahívni. Illetve csak azokat, akik ott voltak a múltban, amikor felhívták őket, és azok közül is csak azokat, akikről azóta nem derült ki, hogy visszaéltek volna az így szerzett helyzeti előnyükkel a társadalom kárára. Bonyolult.
Ez még nem az a kiállítás. Az 2038 körül valósul meg, meglehetősen későn, már ami engem illet. Most csak rajzok lesznek.
A jövőbe üzenni nem akkora kunszt; tudok üzenni magamnak például ezekkel a műtárgyakkal - lehet, hogy lesz, amelyik még meglesz húsz év múlva is. Majd ott ülök, nézem, ahogy szétmállott. Pont mint én. Mállottan is homályos lesz a jövőképünk, egy dolgot leszámítva talán még a mostaninál is homályosabb. Várom már, hogy hívjon az a másik ember.

Jótanács

Ha egy intézmény nevére kattint, akkor az ikOn megmutatja az intézmény adatait és azt, hogy milyen események lesznek ebben az intézményben.