esemény

A biológiai realitáson, elsődleges funkcióján, az éhség csillapításán túl az étel a legkomplexebb jelenségek egyike: társadalmi, kulturális, gazdasági, politikai és ökológiai folyamatok eredője és következménye. Hatalmi struktúrák által erősen meghatározott, hogy mit és hogyan termelünk és fogyasztunk. Az ételhez való viszonyunkban identitásbeli, földrajzi, financiális, egészségi, vallási és egyéb világnézeti megfontolások is érvényesülhetnek. Az étel – szerencsés esetben – öröm és érzéki élvezet forrása. Fogyasztása nem csupán mindennapi cselekvés: az étkezés közösségi esemény, társadalmi interakcióra alkalmat adó és a társadalmi kohéziót mikroszinten elősegítő szituáció is lehet. A személyes, közösségi vagy nemzeti identitás egyik sarokköve: egy étel vagy ital fogyasztása a kulturális identitás gyakorlásának eszköze lehet, vagy éppen ellenkezőleg; az étel visszautasítása a politikai nyomásgyakorlás vagy stratégia aktusává is válhat.

A két helyszínen megvalósuló kiállítás Stúdió Galériában látható részében elsősorban az étel és az étkezés ökológiai vonatkozásai kerülnek előtérbe, míg a Koreai Kulturális Központ kiállítóterében az élelem kulturális identitáshoz kapcsolódó jelentései lesznek terítéken.

A kiállítás ingyenesen látogatható. A kiállítás időtartama alatt a Food Not Bombs Budapest csapata számára gyűjtünk tartós élelmiszert.

A megnyitó időpontja és helyszíne:
2018. május 29., kedd 18 óra | Koreai Kulturális Központ

Köszöntőt mond:
Lee Dangkweon, a Koreai Kulturális Központ igazgatója

A kiállítás kurátora:
Szalipszki Judit, független kurátor

Megnyitó performansz:
Gastro Casino, művész-krupié csoport

A projekt Stúdió Galériában látható társkiállításának megnyitója: 2018. május 31., csütörtök 19 óra
https://www.facebook.com/events/1759259290833916/

A kiállítás megtekinthető:
2018. 05. 30. – 2018. 07.31. | Koreai Kulturális Központ
2018. 06. 01. – 2018. 06.30. | Stúdió Galéria

Résztvevők:
Koreai Kulturális Központ: Barakonyi Szabolcs, Bartha Gabó, Bozzai Dániel, Esterházy Marcell, Fajgerné Dudás Andrea, Fátyol Viola, Gőbölyös Luca, Lepsényi Imre, Poór Dorottya, Szabó Eszter Ágnes, Trapp Dominika, Jiwon Woo, Németh Ilona (előadás)

Stúdió Galéria: Antal Balázs, Bartha Gabó, Fajgerné Dudás Andrea, Hódi Csilla, Sz.A.F. (Mécs Miklós és Fischer Judit), Isaac Monté, Daniel Parnitzke, Marie Caye & Arvid Jense, Szabó Eszter Ágnes
Melanie Bonajo (vetítés)

Jótanács

Ha egy időpontra kattint, akkor az ikOn megmutatja, hogy erre a napra milyen eseményeket regisztráltak.