Koronczi Endre (1968) a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett 1990-ben. Az elmúlt három évtizedben több mint nyolcvan önálló kiállítása volt – többek között a Fővárosi Képtárban, a MODEM-ben, a Műcsarnokban és a Budapest Galériában. Művei olyan jelentős közgyűjteményekben szerepelnek, mint a Magyar Nemzeti Galéria, a Paksi Képtár vagy a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet. Jellegzetes sárga öltözékében a művész maga is emblematikus alakja a hazai kortárs képzőművészetnek. Műveiben többnyire egy-egy társadalmi vonatkozású témát vet fel, amelyet explicit módon ragad meg: a művészet kommunikatív oldala érdekli. Gyakran tematizálja az egyén és a társadalom kapcsolódási pontjait, problematikus kérdéseit.

Itt látható köztéri munkája olyan társadalmi szintű problémák mentén értelmeződik, mint a közösségi térhasználat, az ezzel kapcsolatos tolerancia és a gyógyszeripar nyugtató-altató hatású termékeinek státusza. Ám a mű elsődleges problémafelvetése kifejezetten személyes: az alvás mozzanatához kapcsolódóan saját testünk uralhatóságának kérdését állítja középpontba. Az alvás jellemzően olyan emberi tevékenység, amelyet kifejezetten nehéz akarattal véghezvinni, mivel az elalváshoz inkább egyfajta nem-akarásra van szükség. Ellazultságra, a bizalom és kiszolgáltatottság teljes elfogadására, a környezettel való azonosulásra. Vajon megteremthető-e nyilvános helyen ez az állapot, ha az otthon biztonságában is nehéz? Vajon el lehet-e aludni a kamera előtt a felvétel kedvéért? Lehet-e akarattal nem-akarni? A kiállított filmstillek tizenhat különböző helyszínen megvalósított kísérletet mutatnak be.