Az elsősorban öko-installációiról és performanszairól ismert művész 2010-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakán. A szentendrei Forgács Társaság tagjaként számos kiállításon és fesztiválon szerepelt. Figyelmének középpontjában a természet integritása, illetőleg annak megsértése áll. Jónéhány olyan szobrot készített fából, amely az ember saját környezetének felelőtlen rombolására, végső soron az emberiség önpusztítására reflektál. Objektjei a különböző anyagok és eszközök szerepének felcserélésével többnyire erősen rögzült kliséket írnak át vagy legalábbis rendítenek meg, új minőségeket teremtve.

Új projektjének kiinduló tézise, hogy az emberiség hite, miszerint a természeti környezet a földi javak kimeríthetetlen tárháza, immár szertefoszlott. A természet egykori paradicsomi állapotáról ma már csak álmodhatunk. Álombeli fikció az is, miszerint a fák képesek megvédeni magukat a kivágástól. A művész a Bizottság-liget egyik fáját aktív szerepbe helyezi: saját anyagát, a fát mozgósítja törzsének védelmében. Az eredeti hivatása szerint a fa húsába vágó fűrész most kifelé fordított fogakkal, hatalmas kézi szerszámként az arra járókat fenyegeti. A látomást közelről szemlélők azonban érzékelhetik, hogy a lekerekített fogazat, a puha, életteli fa nem képes megsebezni az embert, ugyanakkor a fűrész fogójának kellemetlenül rideg, fém anyaga riasztja őket az érintéstől. A hatalmas fűrész képtelen a munkára, nem mozdulhat: saját alapanyaga a börtöne, hiszen körülveszi a fát – ám ezzel meg is óvja a pusztulástól.