esemény
Asztali beszélgetések… – Beszélgetés a művészetről | Matzon Ákos, Galambos Ádám | Kultúrkúria

megnyitó | 2019. november 7. 18:00

web | https://www.facebook.com/event...

Asztali beszélgetések… – Beszélgetés a művészetről
 
Beszélgetőtársak:
MATZON ÁKOS – Munkácsy-díjas festőművész
és
GALAMBOS ÁDÁM – evangélikus teológus
 
„Az ember húzza a vonalat. Egy ideig látja, hogy még kevés, még kell belőle. Egyszer csak eljön a pillanat, amikor észreveszi, hogy most már több, mint amennyi kellene. Onnantól már az egész kép semmit sem ér” – fogalmazott egy interjúban Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész. A beszélgetésen a „még kevés” és a „már sok” közötti halvány lehetőségnek a felfedezésére teszünk kísérletet. Matzon Ákos pályaívén túl kitérünk a művészet mint filozófia kérdésére, beszélgetünk a kiállított alkotásokról, azok keletkezéséről, rákérdezünk a matzoni ars poeticára és azon is gondolkodunk, hogy ábrázolhatók-e objektíven a tér dimenziói a sík felületen.
 
A disputa Matzon Ákos Fedő és fedett című önálló kiállításának kísérőrendezvénye.
A rendezvény védnöke: dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.
 
A rendezvény Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/1779913445485475/
 
További információ:
Klebelsberg Kultúrkúria | www.kulturkuria.hu/
Matzon Ákos honlapja | www.matzon.com
Asztali beszélgetések… | www.asztali.hu
 
Jótanács

Ne elégedjen meg az artKomm levelek olvasásával! Az ikOn weboldalán sokkal több információt talál az eseményekről.