Szalonnasütés egy veteményeskertben. Tinédzserkori emlékeink idővel összeadódtak és gondtalansággá szépültek. Átrángattuk a jelenbe, de ettől megváltozott. Megfertőzte a most. A hely ahol most élünk, a közeg, amiben most létezünk és az emberek, akikkel most találkozunk. Egy hibrid (szintetizált) valóság lett belőle, ahol a tűz hideg, az étel nem igazi és az állandó sötétséget csak villanyfény világítja meg. Emiatt ha benne vagyunk is, csak kívülről figyelhetjük. Tudjuk, mi történik, de valóságosan nem vehetünk részt benne. Nem tudjuk megsütni a szalonnánkat. Mégis a magunk módján (újra) belecsöppenünk a tűz körül evés időtől régebbi rituáléjába. Egy kertben, ami az étel létrehozásának egyik helyszíne, olyan egyértelmű tér, ahol a befektetett munka értelme vitán felül áll.

Ennek a szintetikus ál-valóságnak pedig van egy tulajdonsága, ami a valóságnak nincs: megmarad így. Ami azért jó, mert mintha egy kicsit félnénk, hogy emlékeinkből eltűnik.