Nagyítás. Erre a folyamatra asszociálunk, amikor Czene Márta képeinek sokrétű és fókuszált figyelmű alkotási folyamatát szeretnénk valamiképpen megragadni. Czene legújabb képein a korábbiaknál sokkal személyesebb képkockákba nagyít bele, úgyis mondhatjuk, hogy közvetlenül önmagára irányítja a fókuszt, s ezzel kissé eltávolodik a művészetének általános jellemzésekor kézenfekvő „filmes” asszociációktól vagy a gyakran felbukkanó külső inspirációforrásoktól. A flashbackszerű jelenetekből összefűzött művek világát most egy intimebb, személyesebb, talán önmaga felé is nagyobb empátiát tanúsító alkotói periódus követi. Saját életébe, gyerekkori érzéseibe enged betekintést, illetve ezeknek felnőttkorára, anyai érzéseire tett hatását vizsgálja. Az elmozdulás technikai értelemben is megjelenik: a legfontosabb változás talán az, hogy Czene (gyakran a megtévesztésig rá hasonlító) modell helyett önmagát kezdi el festeni.

͈A kislányommal való kommunikáció, az ő nevelése közben sokszor újragondolom saját gyerekkoromat, gondolkodom a családi mintáimon, azokon a dolgokon, amiket talán akaratom ellenére adok tovább neki. Eszembe jutnak a mesék, amiket sajátos módon értelmeztem, és a családomra, a körülöttem lévő dolgokra és helyzetekre, feszültségekre vonatkoztattam. Azon gondolkodtam, hogy hogyan befolyásolták a saját identitásom alakulását családom elvárásai, viselt dolgai, egyáltalán a művészgyerek-jelenség és az aktmodellek állandó, félig-meddig családtagszerű jelenléte. (...) Régóta gondolkodtam már ezen, de az utóbbi évben lett ennek a kérdésnek nagyobb jelentősége, párhuzamosan nagyapám életművének az előtérbe kerülésével és az ő nőket ábrázoló festményei által keltett reakciókkal, illetve azokkal a gondolatokkal, amiket ennek kapcsán most bennem újra felkavartak. (...)
Milyen is az a torzított kép, ami a mesék és a valóság kontrasztján alapulva a gyermeki félreértésekből építkezve életre szóló attitűdöket, meggyőződéseket alakíthat ki. Egyik forrásom gyerekkori kedvenc mesém, Babits Mihály Barackvirág című, szerintem inkább felnőtteknek szóló tündérmeséje. Ez a mese bizonyos értelemben egy testlopás történet, és egy gondolati játékként ezt a testlopást elkezdtem a modellhasználatra vonatkoztatni a festészetemben. Mindezt egy gyerekkori emlékeim közötti »nyomozás« részének képzelem.”

A személyes közelség megteremtésével ugyanakkor mintha a technikai szorításból, feszességből is engedne a művész. Legújabb művei nemcsak önreflektív önismereti folyamatában, de képépítésének módjában is újabb állomást képeznek. Czene Márta installatív kompozícióin keverednek a festmény, a grafika és a fotó műfajai, valamint lazább, absztrakt foltok, firkálások tűnnek fel. A kontroll, a merevség (már-már élettelenség) és az elengedés, önkéntelenség ellentéte technikai szempontból is megjelenik.

Farkas Zsófia művészettörténész, a kiállítás kurátora