esemény
STOCK | Korinek Gergely | Dubniczay-palota / Várgaléria

megnyitó | 2021. junius 12. 11:00

a kiállítást megnyitja | Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója

a kiállítás bezárása | 2021. julius 11.

Korinek Gergely 1972-ben született. Általános és középiskolai éveit Veszprémben töltötte, majd Budapesten végezte el az ezüstműves szakképző iskolát. A középiskola végére lett világos számára, hogy festő szeretne lenni. 
Művészeti ismereteit a Művészetek Háza Veszprém Vizuális Műhelyében – W:I:M – szerezte Hegyeshalmi László vezetése alatt a nyolcvanas évek végén. Budapesti tanulmányai alatt rendszeres látogatója volt a Fő utcai rajzkörnek, ahol Gaál József és Kopasz Tamás voltak tanárai. Tagja volt továbbá az Óbudai Festőiskolának, Gyémánt László vezetésével sajátította el az akadémikus festészet, rajzolás alapjait. Néhány munkával töltött év után elvégezte a Pécsi Tudományegyetem rajz, vizuális nevelő, festő szakát. Mesterei voltak Pinczehelyi Sándor, Keserü Ilona és Dr. Aknai Tamás.
Az egyetem után a festészetében egy rövid, aktív időszakot követően hosszú szünet következett. Ennek oka nagyrészt a megélhetés biztosítása volt. 2017-től kezdve azonban elementáris erővel tört elő ismét az ambíció, az alkotni akarás, azóta folyamatosan és intenzíven dolgozik.
Második önálló tárlatán olajképeit, rajzait mutatja be.
 
A festészetéről: Korinek festészete sok kortársához hasonlóan a könnyen és végtelen mennyiségben elérhető forrásokat használja: a fotókat. Internetről, magazinokból, plakátokról. Innen a kiállítás címe is: STOCK. Mintakészletében meghatározó szerepe van annak, hogy profi grafikusként húsz évet töltött a marketing, brand design területén. Nem csupán fogyasztója, de előállítója is a felhasznált matériáknak.
A stockfotó a képeknek egy típusa: kereskedelmi forgalomban kapható professzionális minőségű klisék minden elképzelhető témában és kompozícióban. Ismertetőjegyei a személytelenség, variábilitás, profizmus, sablonosság. Korinek élvezettel használja az efféle kompozíciókon előforduló suta emberi együttléteket, amint a profin beállított alakok között láthatóan semmi kapcsolat nincs. A hirdetéseken a tárgyak helyett lehet másik tárgy is, a személyek lecserélhetőek másik modellel is, méretük, pozíciójuk az érzékelt fizikai valóságtól független, a színek pedig kötetlenek, szerepük szerint a brand elemei: különbözni kell a versenytársaktól. A hirdetéseken, a TV stúdiók dekorjain feltűnő absztrakt, vizuális világ jelenik meg a festményein, rajzain: az esetlen relációk, az emberi élet legkülső felülete, ahol a coolság a mérték.
Jótanács

Ne elégedjen meg az artKomm levelek olvasásával!
Az ikOn weboldalán kilistázhatja a mai/holnapi/holnaputáni eseményeket!