A kerekasztal résztvevői:
Bán András műkritikus, Balázs Kata, Fitz Péter művészettörténészek, Gink Sári alkotó

A cím azért lényeges, mert a kísérleti textil-mozgalom a 70-es évek elejétől másról sem szólt, mint a texilművészet megújításáról, és ennek folyományaként önállóságának fokozatos megteremtéséről, végül pedig a „nagyművészet” (grand art) rangjára emelkedéséről. Ez nyilvánvalóan az autonómiát is magába foglalja.
Mint minden művészeti mozgalom, az experimentális textil is radikális nyelvezetet is teremtett, használt. Az anyagkísérletek és a technika váltás folyamatos destrukciós tevékenységként jelentek meg, és az eredeti, funkcionális szerepet betöltő textiltárgyak korábbi értelmüket is elvesztették. Az így létrejövő objektek pedig ugyanúgy viselkedtek mint a képzőművészet tárgyai – festmény, grafika, szobor, installáció – csak anyaguk volt más, textil, vagy még az sem.
Ez a folyamat a 80-as évek első felére – egy-másfél évtized után – beérett és ugyanakkor le is zárult. A korszakot ismerve és átélve nem megkerülhető az a „kultúrpolitikai” szituáció amiben az az egész megtörtént. Kiállítások létrejöhettek – de lehetőleg távol Budapesttől – Szombathelyen, Egerben, Székesfehérváron, azaz távol a közfigyelemtől. Az egyetlen és első kivétel a fővárosban a Fészek Galéria. Ezt a kapcsolatot vizsgálja Gink Sári „Végülis autonóm” installációja és DLA tanulmánya.