2017 óta dolgozom egy olyan projekten, amely az oktatáshoz és alkotáshoz fűződő viszonyomat tematizálja. Mivel néhány éve már nem tanítok, egy ideje nem nyúltam ehhez az anyaghoz. Az elmúlt évben új lendületet vettek ezirányú törekvéseim, és volt diákjaim próbacsíkjait kezdtem el feldolgozni. A próbacsíkok mint a nagyítás melléktermékei önálló képekké váltak. Egyrészt magukban hordozzák a volt hallgatóim munkáját és a tudásátadás tapasztalatát és folyamatát, másrészt a kémiai fotográfia jelképei is számomra. Elsősorban a funkcióvesztettségük fogott meg, ahogy a végleges,
laborált képekről függetlenné válnak.
A kiállításon ezt a sorozatot ütköztetem két korábbi munkámmal, amelyek szintén ebből a kérdéskörből indultak ki. Az egyik egy Alison Rossiter által inspirált műcsoport, amely a volt diákjaim rosszul kezelt, véletlenül fényt kapott, kidobásra ítélt fotópapírjainak előhívásával készült. Ezen túl szerepelnek a diákok használt vegyszerébe a fotók laborálásakor kioldódott ezüstöt hordozó Petri-csészék is: ezek a fotográfia esszenciáját a fényérzékenységet biztosító ezüstöt mutatják fel. Ugyanakkor forma, a „tárolóeszköz” is sokatmondó, mivel a vegyészetre, kísérletezésre utal. Ezekről az üvegtárgyakról készült fotogramok rímelnek a többi, egyszerű
laborált képre, miközben síkra redukálják az üveg hordozókat. Mindezeken túl reflektálnak a fotográfia reproduktív jellegére és a benne rejlő negatív-pozitív játékra is.