esemény
Pfisztner Gábor tárlatvezetése Az idő illúziója – Ruth Orkin (1921 –1985) című kiállításon | Ruth Orkin | Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház

megnyitó | 2023. december 7. 18:00

web | https://www.maimano.hu/esemeny...

cím | 1065 Budapest, Nagymező utca 20.

Térkép

„Ha régi fényképeket nézünk, többféle lehetőséggel szembesülünk. Hogyan is nézzük őket? Mondhatnánk, hogy miért kéne választanunk, miért kéne előre eldöntenünk, mire és hogyan tekintsünk, mire irányuljon a figyelmünk. Valóban nem szükséges, felelhetnénk. Felmerül, fényképek esetében pedig még hangsúlyosabban, mint más képtípusok esetében, hogy mit is látunk akkor, amikor nézzük őket. Ez pedig nem feltétlenül egy előre eldöntött kérdés, saját nyitottságunkon is múlik. Ruth Orkin fotográfus igen gazdag és sokrétű életművéből válogatott képek kapcsán szintén nem mellékes ez a kérdésfeltevés, már csak azért sem, mert látható néhány nagyon is jól ismert felvétele is, amelyeket amúgy is körbefon az a sok szó és beszéd, amely jótékonyan behálózza őket, megnehezítve azt, hogy »másképp« láthassuk őket, eltérően attól, ahogy ezek a szövegek azt megengednék. A tárlatvezetés elsősorban is a kiinduló kérdésre igyekszik választ adni, és alátámasztani a kérdésfeltevés jogosságát, miközben persze rávilágít az életrajz, az életmű és az élet sokrétű összefüggéseire is.”

Pfisztner Gábor fotóelmélettel foglalkozó szakember, óraadó egyetemi oktató több felsőoktatási intézményben, számos cikk és kritika szerzője, főként a Balkon és a Fotóművészet című folyóiratokban publikál.

Regisztrálni a programra az adam.jeneses@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – december 7.

A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt.

Jótanács

Ha az ikOn működésében bármilyen problémát észlel az ikOn 4.0-ra való átállás következtében, kérjük azonnal jelezze az ikon@ikon.hu e-mail címen!

A problémákat igyekszünk a legrövidebb idő alatt kijavítani.